Tűzbiztonság fogyatékos lakók esetében

Forrás: FireAngel.co.uk

A szociális lakhatás keretében a társadalom legsérülékenyebb tagjainak adnak otthont; a lakók nagy százaléka valamilyen maradandó fogyatékossággal él. Ide tartozhat a mozgáskorlátozottság, a látás- vagy hallásvesztés, a tanulási nehézségek, vagy ezek közül néhány kombinációja.

A fogyatékosok nem feltétlenül lehetnek annyira biztonságban otthonaikban mint a többi lakó, különösen nem életveszélyes helyzetben – mint például tűz esetén. Nem feltétlenül érzékelik a hagyományos tűzjelzést, illetve segítség nélkül nem tudnak kijutni az épületből. Épp ezért rendkívül fontos a tűzbiztonsági termékek és eljárások körültekintő megtervezése a fogyatékos lakó igényeinek megfelelően. Ezáltal biztosítható a lehető legmagasabb szintű védettségük.

A szociális elhelyezésben legjobban bevált gyakorlatok

A fogyatékos lakók szükségleteiknek megfelelő ingatlanban lakhatnak, illetve sokféle technológiai eszköznek lehetnek birtokában, így ezeket is fontos számba venni a felmérés során. Szorosan együtt kell működni a lakókkal, sajátos szükségleteik és igényeik figyelembe vétele mellett. Előfordulhat, hogy interjúra, konzultációs telefonhívásra, vagy egyéb felelős személy – például munkaterapeuta – bevonására van szükség. Ez elengedhetetlen az összes kockázat meghatározásához és értékeléséhez, és ezáltal a megfelelő és elégséges kockázatértékeléshez.

A fogyatékos lakók védelmezése

A kockázatértékelés megállapításai szerint a lakótér egészében a füst-, a  hő- és a szénmonoxid-riasztók megfelelő elhelyezése szükséges, melyek az elektromos hálózatról táplálhatók, és vezeték nélküli technológiával összekapcsolhatók, ami azt jelenti, hogy az egyik aktiválásakor az összes többi riasztó és segédkészülék is beindul. Ezáltal a riasztás-szabályozó egységen túlmenően olyan kezelhető tűzbiztonsági rendszer jön létre, amely a fogyatékos lakónak a lehető leghamarabb figyelmeztető jelzést küld, és sokkal jobban működik a hálózattól független riasztónál.

Ezen túlmenően a 7-10 éves garanciával rendelkező riasztó esetében nem szükséges, hogy a fogyatékos lakó maga cserélje ki az elemet. Ez egyébként nehézségekbe ütközhet, nem kivitelezhető vagy elfeledkezhetnek róla.

Villanó fények és vibráló felületek

Süket vagy súlyos halláskárosodásban szenvedő lakók esetében segítséget nyújthat a villanó fények és vibráló felületek együttes alkalmazása a lakótérben. A villanó fény látható figyelmeztetést küld felkeléskor, a vibráló felületek pedig fizikai zavaró hatást okoznak az éjszaka folyamán. A vibráló felületet a matrac vagy a párna alá lehet rakni, és kifejezetten ajánlott azoknak, akik éjszakára kiveszik hallókészüléküket. Ezek a biztonsági termékek szintén együttesen használhatók a vezeték nélküli összeköttetésben lévő füst- és szénmonoxid-riasztókkal a maximális biztonság érdekében.

Tűzhelyőr

A FireAngel elektromos tűzhelyőre a kockázatot jelentő lakók esetében az elektromos tűzhelynél alkalmazható. Ez egy nagyon eredményes és intelligens készülék, amely azonosítani tudja a magas hőmérsékleteket / a gyorsan emelkedő hőmérsékleteket, és azonnal lekapcsolhatja a tűzhelyet.

Szénmonoxid-érzékelők

A tüzelőberendezések megfelelő levegőellátásának ésrendszeres, szakszerű karbantartásának biztosításával jelentős mértékben lecsökkenthető a szénmonoxid-mérgezés valószínűsége. A fogyatékkal élő lakók számára ez nehézséget jelenthet, vagy megfeledkezhetnek róla, ezért rendkívül fontos a hálózatról működő szénmonoxid-riasztó rendszer telepítése. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a szénmonoxid-mérgezés okai nemcsak a konyhára korlátozódnak, és több okból merülhetnek fel a lakás területén.

Lesújtó érzés lehet fogyatékkal élni, ezért rendkívül fontos, hogy minden lehetséges biztonsági intézkedés érvényben legyen. Az oktatás is kulcsfontosságú, és maga a kockázatnak kitett személy illetve a felelősséggel tartozó személyzetnek vagy a szomszéd lakóknak mindannyian ismerniük kell a legjobban bevált gyakorlatot, valamint azt, hogy tűz esetén miként segíthetnek.